Hogyan kommunikáljunk jól?

Napjainkban a kommunikáció hatékonyságát egyre inkább a (ön)marketing és a sales szűrőjén keresztül vizsgáljuk; mennyire prezentálom jól magam/ a cégem vagy mennyire tudom meggyőzni a másikat arról, amiről szeretném.

Ez persze az üzleti életben hasznos és a sikeres üzleti tárgyalások elengedhetetlen része, ettől azonban a privát életünkben (és üzleti életünkben sem feltétlenül) nem fogunk hatékonyan kommunikálni. Sokaknak az a tévképzet él a fejében, miszerint a másikat kell tanulmányoznom és alkalmazkodnom/manipulálnom, ahhoz, hogy sikeres legyen.

Ha nem pusztán akaratérvényesítő interakcióról beszélünk, akkor fel kell vérteznünk magunkat bizonyos készségekkel, ha szeretnénk jól kommunikálni.

Az, hogy milyenek az emberi kapcsolataink, milyen a világ rólunk kialakított képe, hogyan boldogulunk az életben nagyban függ attól, hogyan kommunikálunk.

A hétköznapi életben 3 típust érdemes megkülönböztetnünk:

1. Praktikus (gyakorlatias) komm.: Itt pusztán információcseréről van szó, pl.: „100 méter múlva fordulj jobbra!”
2. Emocionális (érzelmi) komm.: Érzelmi alapon történik, általában hozzánk közelebb álló emberekkel. Pl.: „Annyira jól éreztem magam!” v. „Nem hiszem el, hogy megint elfelejtetted!”
3. Szociális (társasásgi) komm.: Hétköznapi társalgás. Pl.: „Jaj, de szép az idő.”

Ezt a 3 típust szem előtt tartva érdemes vizsgálnunk melyikkel van dolgunk és aszerint reagálnunk.

Sokszor fordul elő (általában párkapcsolatban vagy szülővel való kapcsolatban), hogy emocionális kommunikációra praktikus válaszreakció érkezik. Ez instant „meg nem értettség” érzést generál az érzelmeit kinyilvánító fél számára.

Tehát ha a férj ventilál éppen az őt ért igazságtalanságról a munkahelyén, nem a praktikus „Miért nem beszélsz a főnököddel?” tanácsra vágyik, hanem szimplán a felgyülemlett feszültséget szeretné levezetni és értő figyelmet igényel.

Vagy, ha egy kollega társalgási szinten szeretne maradni és megkérdezi „Hogy vagy?” arra nem feltétlenül kezdjük el „ráborítani” minden bajunkat.

Rengeteg félreértést, kellemetlen szituációt kiküszöbölhetünk, ha figyelünk a beszélgetőpartnerünkre és megtanuljuk megkülönböztetni ezt a 3 típust és azon a síkon reagálni.

A másik nagyon fontos alapvetés a hatékony kommunikációhoz a kérdezés és az aktív hallgatás.

Kérdezzünk a beszélgetőpartnerünktől és hallgassuk őt értő figyelemmel.

Ne a saját gondolatainkkal/véleményünkkel válaszoljunk (ha csak nem ez volt a kifejezett kérés), hanem próbáljuk meg visszaadni, amit ők mondtak. Ettől nem kéretlen tanácsnak vagy kioktatásnak élik meg majd beszédpartnereink a mondandónkat, hanem úgy érzik majd valóban megértjük őket és a problémáikat.

Ez például a vezetőknél is nagyon gyakori hiba, hogy nem kérdeznek jól. Attól függetlenül, hogy valaki egy csapat élén áll nem feltétlenül látja minden aspektusból a dolgokat, ezért érdemes kérdezni (és nem mindegy hogyan) ahhoz, hogy igazán jól tudjunk működni vezetői minőségben is.

Van még valami, ami szorosan összefonódik az önismerettel és nagyban hozzásegít az emberi kapcsolataink valódi minőségéhez; az integritás. A valódiságunk és eredetiségünk őszinte kommunikálása. Az, hogy személyiségünknek, értékrendünknek megfelelően tudjunk kommunikálni. Az emberek, ha tudatosan nem is fogalmazzák meg magukban, de tudat alatt észlelik, ha valaki nem autentikus. Ez rögtön egy láthatatlan falat húz a két fél közé. Ha valaki túlzottan a perszónájából (külvilág számára önmagunkról kialakított kép) kommunikál és próbálja ezt a látszatot fenntartani az emberi kapcsolataiban, akkor ott jelen lesz a hamisság megfoghatatlan érzete. Vagy bennünk vagy a beszélgetőpartnerben.

A „Fake it until you make it!” világában bátran legyünk önmagunk, fejezzük ki, amit szeretnénk, persze az asszertivitásra figyelve.

Itt adja magát, hogy említést tegyünk az asszertivitásról:

Elmondom, amit szeretnék maradéktalanul, de nem véleményezek/címkézek másokat vele.

Nem akarom manipulálni, kontrollálni a másik felet, szimplán kifejezem a saját igényeimet.

Pl.: ami agresszív stílusban így hangzana: „Már megint egész nap nem hívtál! Tőled aztán fel is fordulhat az ember…” azt így fogalmazzuk át: Tudom, hogy elfoglalt voltál, de nagyon vártam, hogy hívj. Jól lett volna hallani a hangod.”

Fontos hogyan fogalmazunk, hiszen a másik fél nem az igényeinket és szükségleteinket fogja kihallani, hanem azt, hogy őt minősítjük, degradáljuk.

Mindig ássunk le az igény szintjére, ami a dühünket/csalódottságunkat generálta és azt próbáljuk meg objektívan átadni a másik félnek. Ne minősítsünk, csak szimplán egy kérést fogalmazzunk meg, hogy legközelebb hogyan lenne számunkra is megfelelő a dolog.

Ha szeretnél jobban kommunikálni, keress bizalommal!